2020. április 7., kedd

BABILON TITKA (3) - SÁTÁN ZSINAGÓGÁJA - MIÉRT BŰN AZ ÖKUMENÉ

BABILON KÉT PILLÉRE, - VALLÁSI PILLÉR HÁROM OSZLOPA, - TALMUDI JUDAISTA ZSIDÓSÁG A BABILONI RENDSZER ESZKÖZE, - KI ANTISZEMITA AZ ÍGE SZERINT ?
*    Felvétel  készült  2020.04.05.-én. Babilon titka:  1.rész  ITT   2.rész  ITT   4. rész  ITT

"És hallottam más szózatot a mennyből, amely ezt mondta: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból." (Jel.18:4,)
"Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, akik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája." (Jel.2:9,)
"Mert az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között, amint meg van írva. Mert használ ugyan a körülmetélkedés, ha a törvényt megtartod; de ha a törvényt áthágod, a te körülmetélkedésed körülmetéletlenséggé lett." (Róm.2:24-25,)
"Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen az; sem nem az a körülmetélés, ami a hústesten külsőképpen van: Hanem az a zsidó, aki belsőképpen azés a szívnek szellemben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van." (Róm.2:28-29,)
Források :   - Wikipédia, - Zsidó Enciklopédia, - A babiloni talmud dokumentum film, - Útban Sion felé dokumentumfilm, Berkes Sándor teológus: Izrael küldetése című tanulmánya,

Legutóbbi  üzenetek :

  -  Kiáltó szó a pusztában : 
*
 - Új egyházi törvény csapdája :
http://soospeter.blogspot.com/2011/12/uj-egyhazi-torveny-csapdaja-1-resz.html
  - Bálványimádás a nemzeti átok forrása :
*
Ajánlott : Dr. W. Margies - Lelkigondozás és Istenfélelem
Fontos cikkek:  
Nyilatkozat az Alaptörvény közjogi érvényteleségéről :
http://soospeter.blogspot.hu/2012/01/figyelem-magyarorszag-alaptorvenye.html
       -   Nyomtatható változatban :
Új egyházi törvény csapdája: 
__________________________________________________________
_______________________________________________________________________
A blog tartalomjegyzéke :   (Kiválasztott címre kattintva nyílik meg a kívánt oldal) 
















__________________________________________________________________
Ajánlott cikkek :  (kattintás az alábbi címre) 
__________________________________________________________________
(Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik a Hitéleti blogon.)











A  KRÍZIS  MISSZIÓ  HÍRLEVELEI  ITT  OLVASHATÓK  : 
                                     3. HÍRLEVÉL VIDEÓJA                              
____________________________________________________________________ 
Támogatási lehetőség : 
(Krízis Misszió, valamint a "Hit és Hitvédelem" blog  szolgálatának fenntartásához)  
*
Jézus azt mondta a gazdag ifjúnak, hogy nem veszti el annak az értéknek a tulajdonjogát, amit vagyona jelent, ha azt a szegények támogatására adományozná, hanem: "kincsed lesz a Mennyben!". Tehát az övé marad örökre, csak mennyei, romolhatatlan kinccsé változik át.  A hitből való adományra is érvényes ez az alapelv. Aki Isten Országának a munkáját támogatja, örök értékűvé válik az adománya, és örökre az övé is marad! Nem veszíti el! Mivel Jézus azt mondta a Mk.9:41-ben és a Mt.10:41-ben hogy: "Mert aki innotok ad egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, el nem veszti az ő jutalmát." és "Aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi; és aki befogadja az igazat igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi;" - ezért hiszem, hogy aki egy ellenőrizhető és valós szolgálatot anyagilag is támogat, azt az Úr úgy tekinti, mintha ő maga is részt venne abban a szolgálatban, és annak a szolgálatnak a jutalmát ő is megkapja a mennyben, plusz a földön is számíthat Isten nagylelkűségére. Jézus ígérete valós és változhatatlan: "KINCSED LESZ A MENNYBEN !!!"
"Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják! Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is !" (Máté 6:20-21,)
Legyen "Az Úr jutalma számodra felette igen bőséges !" (1.Móz.15:1,)
*
Belföldi átutalás esetén : 
Bank neve                           :     Takarékbank Zrt.
Számla tulajdonos neve      :    Krízis Jótékonysági Alapítvány
Számla szám                      :    69500170 - 11048424
Közlemény rovatba írandó  :     Krízis Misszió támogatása

Nemzetközi átutalás esetén :
Bank neve                         :     Takarékbank Zrt.
Számla tulajdonos neve    :    Krízis Jótékonysági Alapítvány
IBAN  (BIC) code               :    HU78 6950 0170 - 1104 8424 - 0000 0000
SWIFT  code                     :    TAKB HUHB
Közlemény rovatba írandó :    Krízis Misszió támogatása
___________________________________________________________________





.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése