2018. október 15., hétfő

IGAZ ISTENTISZTELET 3 SZINTJE, - KÉT OLTÁR, - EGYSÉG FELTÉTELEI

PAPI SZOLGÁLAT ÉS A KÉT OLTÁR SZEREPE AZ IGAZ ISTENTISZTELETBEN.
ISTEN ORSZÁGÁNAK ALAPELVEI - EGYSÉG FELTÉTELEI.
*                                     Felvétel készült 2018.10.13.-án.

"Krisztus pedig megjelenve, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, és nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve." (Zsid. 9:11-12,)
"Ha annak okáért helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vigasztalásának, ha helye van a Szellemben való közösségnek, ha helye van a szívnek és könyörületességnek, Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetve, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén; Semmit nem cselekedve versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartva ti magatoknál. Ne nézze ki-ki a maga érdekét, hanem mindenki a másokét is." (Fil. 2:1-4,)
*
*
Ajánlott : Dr. W. Margies - Lelkigondozás és Istenfélelem
Fontos cikkek:  
 Petíció  aláírása :
Nyilatkozat az Alaptörvény közjogi érvényteleségéről :
http://soospeter.blogspot.hu/2012/01/figyelem-magyarorszag-alaptorvenye.html
       -   Nyomtatható változatban :
Új egyházi törvény csapdája: 
_____________________________________________________________

Egy aktuális újságcikk :   A NER "keresztény" prostituáltjai
__________________________________________________________
_______________________________________________________________________
A blog tartalomjegyzéke :   (Kiválasztott címre kattintva nyílik meg a kívánt oldal) 








__________________________________________________________________
Ajánlott cikkek :  (kattintás az alábbi címre) 
__________________________________________________________________
(Dátumra, vagy a címre kattintva a kiválasztott oldal megnyílik a Hitéleti blogon.)











A  KRÍZIS  MISSZIÓ  HÍRLEVELEI  ITT  OLVASHATÓK  : 
                                     3. HÍRLEVÉL VIDEÓJA                              
____________________________________________________________________ 
Támogatási lehetőség : 
(Krízis Misszió, valamint a "Hit és Hitvédelem" blog  szolgálatának fenntartásához)  
*
Jézus azt mondta a gazdag ifjúnak, hogy nem veszti el annak az értéknek a tulajdonjogát, amit vagyona jelent, ha azt a szegények támogatására adományozná, hanem: "kincsed lesz a Mennyben!". Tehát az övé marad örökre, csak mennyei, romolhatatlan kinccsé változik át.  A hitből való adományra is érvényes ez az alapelv. Aki Isten Országának a munkáját támogatja, örök értékűvé válik az adománya, és örökre az övé is marad! Nem veszíti el! Mivel Jézus azt mondta a Mk.9:41-ben és a Mt.10:41-ben hogy: "Mert aki innotok ad egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, el nem veszti az ő jutalmát." és "Aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi; és aki befogadja az igazat igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi;" - ezért hiszem, hogy aki egy ellenőrizhető és valós szolgálatot anyagilag is támogat, azt az Úr úgy tekinti, mintha ő maga is részt venne abban a szolgálatban, és annak a szolgálatnak a jutalmát ő is megkapja a mennyben, plusz a földön is számíthat Isten nagylelkűségére. Jézus ígérete valós és változhatatlan: "KINCSED LESZ A MENNYBEN !!!"
"Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják! Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is !" (Máté 6:20-21,)
Legyen "Az Úr jutalma számodra felette igen bőséges !" (1.Móz.15:1,)
*
Belföldi átutalás esetén : 
Bank neve                           :    3A Takarékszövetkezet
Számla tulajdonos neve      :    Krízis Jótékonysági Alapítvány
Számla szám                      :    69500170 - 11048424
Közlemény rovatba írandó  :    Krízis Misszió támogatása
___________________________________________________________________





.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése